A STÍLUS MAGA A RENDSZER

Kezembe került a minap Dr. House első krimije (A balek). Nem térnék itt ki a mű kritikai elemzésére, mert annyit nem ér, valamint ezt már megtette más. Legyen elég annyi, hogy elsőkönyves írótól nem rossz. Van azonban itt még egy apróság.

A szórakoztatóipari termékek sokat elárulnak arról a népről, amelyik létrehozta őket (szerintem). Legalább annyit, mint a magas művészet, még ha akaratlanul teszik is ezt. Például a traumáikról és arról, hogyan dolgozzák fel őket.

Esetünkben a ködös Albion lakóiról van szó, akiknek – akárcsak nekünk – alaposan belegázolt az önbecsülésébe az elmúlt század. Hiszen száz éve még ők is elmondhatták, hogy birodalmukban sosem nyugszik le a nap, most meg … (Tévedések elkerülése végett: nem velünk, hanem a spanyolokkal együtt mondhatták). Ez is volt azért akkora buli, mint nekünk Trianon. És azt a szégyent is meg kell érniük, hogy egykori gyarmatuk most a világ vezető hatalma és megteheti, hogy magas ívben tesz rájuk. Azok a bugris amerikaiak –gondolnám, ha angol lennék.

Nem lehet könnyű!

Hát, nem is az.

Mert beszélhetnek az atlanti együttműködésről amennyit csak akarnak, amikor egy picit nem figyelnek oda, előjönnek az elfojtott érzések. És mégis mozog a Freud!

Szemezgessünk csak az elmúlt évek szigetországi kommersz terméséből!

James Bond figurája önmagában megérne egy pszichológiai kongresszust, de most nézzük csak az utolsó előtti reinkarnációját. Mire is jó a pókerasztalnál a bamba amerikai a CIA-tól? Csak arra, hogy a sok pénzével győzelemre segítse a belevaló angol fiút. Maga is beismeri, hogy esélye sincs az igazi spílerek között. Következtetés: ezek egy szar, világméretű bűnszövetkezetet se tudnának leleplezni nélkülünk.

Vagy merüljünk alá a romantika mocsarába. Mit csinál Hugh Grant az Igazából szerelemben az amerikai elnökkel? Hát porig alázza, kérem! Még a csajnak sem kell az a bájgúnár. Egy belevaló angol szobalánynak egy vacak amerikai elnök? Ugyan már!

Természetesen a bevezetőben említett műnek is az a vezérfonala, hogy jönnek ezek a pénzéhes, erőszakos, gonosz bunkók, kavarják, de a brit fiú rendet rak. Móresre tanítja őket.

Elegánsan, humorosan, hidegvérrel, okosan … Szóval: angolosan.

Van ebben valami megmosolyogtató, de kiröhögni valahogy nem kívánom őket. És valószínűleg, nem is haragszik rájuk senki ezért. Aki mégis, az magából csinál hülyét, mert nehogy már megsértődjön James Bondon.

Ügyes!

Járkálhatnának a világban a brit gyarmatbirodalmat ábrázol matricákkal a kocsijukon, de nem teszik.

Lehet, hogy nem megy az öltönyhöz.

Külhonban voltam a múlt héten és kihasználva a lehetőséget, messzire elkerültem a hazai híreket. Kell néha egy kis távolságot tartani, hogy a helyén tudjam kezelni a honi korcsmát.
Üdítő volt.
Most aztán, hogy újra keblére ölelt e lángoktól ölelt, keresgélni kezdtem a világnak az ő hálóján a filmszemle híreit. Kutakodásom melléktermékeként a szemembe tűnt mindenféle egyéb filmes hír, többek között, hogy a Valami Amerika 2 még mindig dobogós helyen tartózkodik a budapesti nézettségi listán.
Nomármost, mielőtt eloldanám az indulat kutyáit, előre kell bocsátanom két dolgot.
1, Én is láttam az inkriminált opuszt, minek okán az alant következők hatálya alól kivonni magam sem szándékom, sem lehetőségem nincs.
2, Nem vagyok ellensége a szórakoztatási és pénzkeresési céllal elkövetett filmeknek. Magam is nézek ilyeneket, nevetek a vonatkozó részeknél, könnyezek ahol kell, örülök, ha a szerelmesek egymásra találnak, megkönnyebbüléssel tölt el a gonosz bukása, nem keresem a zenekart a ló hasában, ha az üres préri közepén dalra fakad a cowboy és ezt a cinizmusfrei állapotomat legalább a kijáratig megőrzöm. Továbbá láttam a fent nevezett, filmnek alig nevezhető izé, első részét - bár akkor annak még nem volt száma, de a Világháborúnak sem, amíg ki nem tört a második - és tetszett. Nem egy Fellini darab, de akkor nem is azért mentem moziba. Jókat röhögtem és hálás voltam a tisztes iparosmunkáért.
No de, hogy ez a "kettő" mekkora egy darab szar??!!
Nem vagyok már mai gyerek, de én ilyen rossz filmet moziban még nem láttam! Tévében már igen, de ott is ritkán. Talán a Szomszédok c. teleregény gyengébb pillanatait tudnám felidézni.
Unalmas, ötlettelen, hosszú, kiszámítható. Könyörgöm, ha hárompercenként elmondanak egy (többnyire gyönge) viccet a vásznon, az még nem film! De nem ez adta a mű unikális jellegét, hanem a minimális munka hiánya.
Azok a párbeszédek! Uram, irgalmazz!  Rossz volt nézni. Kínos!
Műkedvelő, önképzőköri előadásokon érezni ezt a kellemetlen feszengést. Néhány másodpercig. Amíg az amatőrök lámpalázát legyőzi a befektetett munka és gyakorlás, ami meghozza az elfogadható szintet. Amatőr gimnazistáknál. Itt a vásznon viszont profi színészek égtek, mint a rongy. A telefonkönyvet is különbül kellene felolvasniuk!
Rendező, meg ilyenek? Nincsen?
És az a tánc!!! Jobbsorsraérdemes Kátya és a rendőrök - felteszem - romlott erotikát sugározni szándékozó megmozdulása. Nos, hangulatában egy kevésbé forgalmas aluljáró falát díszítő, némi kubista hatást mutató, a kamaszkéz gyakorlatlanságának jeleit magán viselő, a genitáliákat témájául választó grafitire hajazott.
Mi volt ez?
A néző teljes lenézése.
Az "ezeknek a bunkóknak ez is jó lesz" hozzállás totális uralkodása. A minimális munkának még csak a szándéka nélküli leplezetlen pénzlenyúlás. Az a pofátlanság, ahogy a trambulinról belehugyoztak a medencébe.
És a szégyen, ahogy ezt hagytuk. A nyilvánosság nyilvános impotenciája.
Mi a francot csinálnak a hivatásos filmnézők, kritikusok, kulturális okostojások és megmondóemberek, ajánlók stb. Túl azon, hogy idegen szavakkal el tudják mondani, hogy "beszartam, mikor a sötétből kijött a kéz", nem az lenne az elsődleges dolguk, hogy ilyenkor feltartsák a kezüket, és egy nagyot kiáltsanak: Stop, drága honfi, ne tedd! Ne pazarold értékes pénzedet és még értékesebb idődet erre a szarra. Nagyon nem éri meg! Ha mégis megteszed, nos, mi szóltunk.
Ilyen egyszerűen.
Én voltam vak és süket, vagy tényleg kuss volt? Az első esetben hülye vagyok, de az feldolgozható. A másodikban viszont azt kapjuk, amit érdemlünk és ez egy szomorú kilátás a jövőre nézve.

Idő: 12:30 (fontos idő!)

Hely:Keleti pályaudvar (nagyon keleti)

Álldogálunk a peron végén, ahová odasüt a nap, és várjuk a 12:15-ös vonatot, aminek már 15(!) perce benn kellene lenni.

Hangosbeszélő: Értesítjük a kedves utazóközönséget, hogy a menetrend szerint 12:15-kor ...-ból érkező … vonat előreláthatóan 5 percet késik.

Polgártárs! Az rendben van, hogy a vonat a nagyobb és az erősebb is. Ezt tudtuk. Az elhangzottak szerint: a gyorsabb is. Melyikőtök a koszosabb?

Na, lesz itt rend hamarost!

A folyó év február elsején életbelépő jogszabály büntetni rendeli – akár kettő évig(!) terjedő szabadságvesztéssel – az utcai tojásdobálást.

Tisztázzunk néhány kérdést ezzel az örvendetes eseménnyel kapcsolatban!

Hallom a hírekben este (egyik rádió), hogy nem csak a tojás, de a palacsinta dobálása is szankcionálható. Hallom a hírekben reggel (másik rádió), hogy a tojást és a galacsint üldözzük mostantól. Most akkor galacsin vagy palacsin? Súlyos jogértelmezési kérdés merül itten föl a (tojás)habokból!

További tisztázandó kérdés a dobálás mikéntje. Vízszintes vagy ferde hajítás esetén valósul meg a jogsértés? Esetleg függőleges hajításkor is? A közterületen, hat tyúkgyümölccsel, nyereségvágyból elkövetett zsonglőrködés is hatósági intézkedést von maga után?

Mi van továbbá az egyéb élelmiszerekkel? És az élelmiszernek nem minősülő (tojásnak látszó) tárgyakkal? Avagy, mostantól generálisan tilos a dobálás? Mert akkor kézilabdásaink (vízilabdázóink stb.) mind ülni fognak!

És a jogalkotó nem állt meg félúton! Büntethető lesz az inkriminált cselekvésre történő előkészület is.

WTF?

Ha veszek egy tálca tojást, jön a zsandár és én talpig vasban a vár fokán?

Egyáltalán: biztos, hogy az ordas köztéri megnyilvánulásoknak úgy tudunk a leghatékonyabban gátat vetni, ha kollektíve hülyét csinálunk magunkból? Az emberi méltóság védelmének más útja nincs?

    - részlet (őszinte részletem) –

 - Édesapám, beszéljél már normálisan, mer’ kurvára nem értelek – reflektált nyelvileg (nyelvében él, meg ép testben épp hogy) kérdésem célzottja indokolatlan indulattal – verbális interakció verbális agresszióba vált mintegy – a szétázott kutyaszar (canis merga) barnás levében állva (mintha saját levében, gondoltam látható állapotától befolyásoltan, mely a legális kábítószer túlfogyasztásáról árulkodott, vagyis részeg) és illatfelheje nem törte meg a lábvíz keltette hangulatot; konkrétan hajazott egy ódon tengerParti, Nagy Lajos korabeli házra, minek szorgos takarító cselédei legkésőbb a mohácsi vész előtt felhagytak ez irányú serénykedésükkel; és a szinesztetikus hatás gyökerében gyilkolta meg (csírájában folytatom) a szemembe kiülni szándékozó – nagyapámtól, gróf grószfater, örökölt – jeges, arisztokratikus pillantásomat, mely időnként eluralja tekintetemet, bár bántó szándék nélkül, hiszen integráltam - ∫f(x)dx - magamba a dolgozó nép sajátos szubkultúráját, mert álmomban integrálok egy picit, de te egy primitív függvény vagy! – kívánkozott ki belőlem – még szerencse, hogy időben helyesbnek adva helyt, mert téged hívtalak segédül, lelki jelenlét!, hiszen megértelek én téged, Pesti Kornél, mikor a lét ürességét éled meg fejben, mint egy festmény nélküli keret, ami már csak fa, innen-onnan bunkó, sőt!; tán ittál, Tán dori, De je t’aime én téged valahol; valahol, de nem itt és most (hic et nunc), amit a nyájas olvasó (captatio benevolentiæ) is elfogad - mind tudjuk (nyájas olvasó + szerzőnk, egyszerű algebrai kifejezés), hogy nehéz a döntés, vagy az asztal, vagy mind, mi alatta van (der Tisch oder Alles), mik közé mégsem sikerült bekerülnöd, mint Fradinak az NB I-be, és most itt állsz (a lábadon alig-alig) a mentális és monetáris katasztrófák metszéspontjában (félig berúgni kidobott pénz, ámbár a félen jócskán túl) -, mert téged nem leng be a grammatikai báj (egészen más leng be, lásd fent) és nem találunk szavakat, vagy túl sokat találunk, körülvesznek a szavak, mint egy Nádas, amiben nincs szikla (Petrus), amire fölhágva kiláthatnánk célunk felé – a hágás iránti késztetés függvényének (múló) idő szerinti első deriváltja lassan negatívban, kókadozó függvény már, bár néha-néha különb s különb meglepetésekkel hálálja meg áldozatos asszonyszemélyek munkálkodását -; bár az talán nem túlzó elvárás lenne mégsem, hogy abszolváld „merre lelem?” kezdetű kérdésemet legalább töredékében (kleine Fische, gute Fische, de itt annyira kleine, hogy az már keine, és az a hiányzó l gyökeresen írja felül a hal mibenlétét: mintegy elhal), így olyan értelmezési vákuumba kerültél, mein Freund, amely lehetetlenné teszi, hogy megmond, hol az Andrássy út (ükpapával a főrendiházban, de akkor még nem út) és csak bolygok itt, mint egy hollandi, pedig hollandiul egy kurva szót sem, mert ha még úgy is, akkor már tényleg túl minden (ne túlozzunk:sok) határon, ezért szerénységem (hah!) balra el

...

http://bdk.blog.hu/2009/01/26/tompaszoglet

Nem értem én ezt a nagy háborgást, ami mostanában (?) megy a bankárok jövedelme körül. Hogy sok. Persze, hogy sok! Minden munkahelyen abból jut, amivel dolgoznak. Az irodalmárnak könyvei vannak, a zenésznek kottái és az asztalos sem megy a szomszédba fáért. Van neki otthon. Aki egy borászatban dolgozik, kedvére ihat (tekintsünk most el az ittas munkavégzés problémakörétől).

Gyalog maradnak a rend délceg őrei, dörzsölgeti markát az alvilág, ki fogja most őket a forró nyomon száguldva üldözni, nem is beszélve a gyorshajtókról! Nagy a baj, mivel lejár a rendőrautók lízingszerződése decemberben .

Ferinek nem nagyon jött be a randi az északi tótokkal – mindkét miniszterelnök elítélte a szélsőségeket, nem is szeretnék most a szélsőségek bőrében lenni!, hát ez nem sok -, elment tehát a déliekhez – Komárom után Békéscsabára -, hátha ott megszeretgetik kissé. A jó hangulatot megalapozandó, no meg bizonyítandó, hogy azért mi mégis jobb srácok vagyunk, vitt ajit is (darček), pár száz misit hozzávágott a helyi középiskolához, megakadályozandó, hogy egy szép(?) napon a műintézmény hallgatóinak és dolgozóinak a fejére szakadjon a tető, ami – lévén szó a honi szlovák nyelvű oktatás egyik zászlóshajójáról – mégis csak rosszul venné ki magát a feszült nemzetközi helyzetben, ami így is fokozódik.

Napok óta forgatom fejem bográcsában azt a kis színest, miszerint egy Vas megyei plébános tettleges dorgálásban részesítette kiérdemesült sekrestyését (sekrestyés emeritus). Nem tudtam megragadni azt a részletet, ami okán elmém öntudatlanul a magyarázatot kívánó hírek rekeszébe tárolta.

Elménk forgatására alkalmas és méltó hír repül a világháló szárnyán (ez ugyan bővérű képzavar, de sebaj, vö. rólunk hallgatja a rádiót a világ szeme), miszerint: öregedést lassító sört fejlesztenek. Na és kik tesznek ilyet? Hát persze, hogy az amerikaiak.

Tengerentúli barátainkat sokan csodálják -nem is ok nélkül - és sokan gyűlölik - lehet, hogy nem is ok nélkül -, az mindenesetre kétségtelen, hogy figyelemre méltó népséggel van dolgunk, legutóbb például ennek a napbarnította Barack gyereknek a megválasztásával ébresztettek tiszteletet önmaguk iránt, de az élet dolgainak művészi és filozófiai megközelítéséhez, nahát ahhoz közük sincs. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy egész holivúdban nincs egy ember aki végre megértené, amire az Égei-tenger vidékén már évezredekkel ezelőtt rájöttek: attól, hogy egy történetnek szomrú a vége, az még nem tragédia. Söt, ha az eleje és a közepe is szomorú, még akkor sem az. Sőt!!! Filmet sem föltétlen muszáj csinálni belőle. Ha meg hepiend is van a szomorú történet végén, az már a lenyugvó nap fényénél legelésző özcsapatot ábrázoló, trombitarézzel barokkos gazdagsággal díszítet keretben a nyárikonyha falát díszítő olajfestmény művészi nívója. Avagy, gondoljunk a Terminátorra, aki jelenleg Kalifornia állam kormányzója. Azért az még nálunk is valószínűtlen lenne, hogy pl. Görbe Nórát a Linda c. sorozat filozófiai szárnyalása a, teszem azt, főpolgármesteri székbe röpítse.

Nos, a fent részletezett sajnálatos fogyatékosság okán, jobb lenne, ha távol tartanák magukat a sörtől, melynek készítése a művészettel, fogyasztása pedig a filozófiával rokon. Ezen önmegtartóztatás híján ugyanis, képtelen eredményekkel teszik magukat köznevetség tárgyává, mint az első bekezdésben említett példa ezt oly ékesen illusztrálja.

Már az alapvetés is a botfülű hegedűst juttatja eszünkbe, totális félreértés. Abból indulnak ki, hogy, habár a franciák egészségtelenül (jól) élnek, mégsem pusztulnak el időnap előtt, mert sok vörösbort isznak. Jóemberek, a gallok a vörösbortól nem öregszenek lassabban, csak később halnak meg! Vagyis, életük legrosszabb szakaszát, az öregséget, sikerült meghosszabbítaniuk. Ezért az eredményért kár belepiszkálni a serfőzés nemes hagyományaiba! Ez egy korsó pilsenit sem ér meg! Különben is, ezen a téren az orvostudomány már behozhatatlan előnyre tett szert, minek hála, minden esélyünk megvan, hogy olyan hosszú ideig fogunk nyáladzani az elfekvőben, az emberi méltóság nagyobb dicsőségére, amiről elődeink nem is álmodhatttak (ne feledjük, lidérces rémálom is van).

A végeredmény totális céltalansága pedig csak a férfiak mellbimbajával - a kreacionizmus ékes cáfolatával - említhető egy napon. Sört, sőt bármilyen alkoholt, nem azért iszunk, hogy lassabban öregedjünk, hanem, hogy e folyamat nyomasztó lehetőségével szembe tudjunk nézni. Hogy el tudjuk viselni a tudatunk tükrében felsejlő ráncos arcot, ami mögött halványan már ott dereng a Torzképű Halál. Aztán még több sört iszunk és már nem is sejlik és dereng. Sőt, ha a valóságos tükör mutat ráncos arcot - ami igazi sörisszával nem nagyon fordul elő, hiszen arca kerek, bőre feszes -, akkor még több sört iszunk és a valóság elhanyagolható részletkérdéssé zsugorodik, kedélyünk víg lesz, szellemünk fiatalosan friss és eleven, testünk csodálatos öszhengban és ruganyosan teljesíti agyunk parancsait, szinte azok megszületése előtt (néha valóban a megszületésük előtt, ami - lássuk be - bonyodalmak forrása lehet). Igaz, ebben az állapotban bőzubogású lóvizelést produkálunk és egy-egy böffentésünk - amire pedig sűrűn sor kerül - teljesen alkalmas egy vasúti fülke elnéptelenítésére, de nincs háború halottak nélkül.

"Is God black? Yes, She is."

- Amerika túl van a rasszizmuson! - nagyjából ez a közvélekedés látszik gyökeret ereszteni az első csoki színű USA elnök megválasztása kapcsán. Kétségtelenül, nagyot dobtak ezek a büdös amcsik és alaposan feladták a leckét a művelt Európának. Meg a műveletlennek is, benne cigánygyilkolászós - így azért különösen durva a kontraszt - széphazánknak. Mindazonáltal, a közvélekedés hülyeséget beszél. A rasszizmus akkor lesz a múlté, ha a megválasztott elnök bőrszíne nem is lesz hír! Azért, az még odébb van! Amíg hörgünk - legyen bár ennek kiváltó oka a csodálat -, azt kommunikáljuk meta: Ő azért más!

Erős a gyanúm, hogy a tengeren túl is hamarosan találni fognak - ha ugyan már nem találtak - egy másik embercsoportot, aminek tagjait gyűlölhetik a saját feketéik helyett, de akkor is nagy dolog ez. Innen, ebből az acsarkodó provinciából nézve különösen. Nehéz elképzelni, hogy vannak helyek, ahol nem gyűlöl mindenki mindenkit, akit csak be tud sorolni egy olyan csoportba, amelybe enmaga nem tartozik bele. Cigány, zsidó, sváb, tót, oláh, fideszes, szadeszes, mszpés, hitgyülis, katolikus, ateista, meleg, városi, falusi ...

Egy reggelen boltba igyekeztem székesfővárosunk egyik sugárútján. Egy szivárvány részeg ifjú titán álldogált a járdán. Azon a szinten volt, amikor az arcra kiül talponmaradásért vívott harc erőfeszítése. Haladásról szó sem lehetett, rángatózó testel próbált egyensúlyban maradni. Mit tehetett mást, szemlélődéssel ütötte el az időt. Bandzsítva fókuszált közeledő alakomra, majd mikor a távolságot megfelelőnek ítéte az interperszonális kapcsolat megteremtéséhez, előjött az ő lelkének mélyéból az őszinte mondandó (vö. in vino veritas), amit nem is késlekedett a tudomásomra hozni, ebben a formában: Szemüveges geci! Nos, ő a szemüvegeseket (is) gyűlölte.

Mert ne legyenek illúzióink, hogy csak a politikánk ilyen. A politikusainkat mi választjuk, mi izzadjuk ki magunkból. Minden nép olyan kormányt kap ...

Az  alkoholfogyasztás súlyos egyéni, családi tragédiák okozója lehet. Elmondható, hogy ebben nagyjából közmegegyezés van, bár B. Jelcin dísztemetése, az elhangzott nekrológok minden bizonnyal sokakban árnyalták ezt az egytónusú képet. Széleskörű empirikus tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy a fenti cselekmény előfordulását a fehér hollóéhoz hasonlítani, erős eufemizmus lenne. Iszunk, mint a gödény(ek).

Nyugodtan és túlzások nélkül kijelenthetjük tehát, hogy társadalmi helyzet van, amibe talán a köznek sem lenne hiábavaló beavatkoznia az ő képviselői által. A múlt század első harmadában az Egyesült Államok döntéshozói (vö. politikai elit) ezt meg is tették, bevezették az általános alkoholtilalmat. Az eredmények közismertek. Csak azok a derék, mértékletes, törvénytisztelő -  a lúzer kifejezést terjedt el erre a tünetegyüttesre honunkban - polgárok hagytak fel az ivással (ha egyáltalán), akiknél ez eddig sem jelentett problémát, ők viszont legalább szarabbul érezték magukat a vasárnapi beefsteak után. Volt azonban egy szervezett, erőszakos, fegyveres csoport (maffia), amelyiknek sikerült mindaddig elképzelhetetlen mértékű bevételhez jutnia és oly mértékben megerősödnie, hogy még agy fél évszázad múlva is róluk szólt a mozi. És akkor a korrupció és a közmorál alakulásáról szó se essék!

A belsőégésű motorok feltalálása következtében a közlekedés is veszélyes üzemmé vált. Számos egyéni, családi tragédia okozója lehet a fékevesztett, esztelen száguldozás. Ebben nagyjából közmegegyezés van, bár M. Schumacher közismerten jó anyagi helyzete és megbecsülése minden bizonnyal sokakban árnyalja ezt az egytónusú képet. Mivel számosan közlekedünk (ezért köz-lekedés, magányos formája a privát-lekedés), tehát ismét társadalmi helyzet van, amibe a köznek talán nem lenne felesleges beavatkoznia. Nos, a köz ezt meg is teszi az ő képviselői által, minek következtében létrejött a KRESZ. ( hasonlatos a helyzet a köz-teherviselés terén, de erről talán legköz-elebb)

Az eredmények közismertek. Csak azok a derék, felelősségteljes, törvénytisztelő - tehát, lúzer - polgárok nem száguldoznak esztelenül, akik egyébként sem tennék. A belevaló csávó pedig "lerendezi" a problémákat. Van azonban egy szervezett, fegyveres erőszakszervezet - a legitim erőszak letéteményese -, amelyik soha nem álmodott bevételhez jut. Nevezzük ezt a szervezetet a továbbiakban rendőrségnek. Mozgóképes megjelenésük mennyisége és minősége ugyan még nem mérhető a gengszterfilméhez, de majd eljön ez is. Meg is érdemlik, ez kétségtelen, hiszen még az a zseniális húzás is bejött nekik, hogy tagjaiknak a köz dobja össze a szolid, ámde biztos havi bért. Lássuk be, Al Capone gyenge kezdő volt! És akkor a korrupció és a közmorál alakulásáról szó se essék!

Biztos, hogy akarjuk mi ezt? Nincs elég bajunk? Telik nekünk Rendőrpalotára, hogy a tábornoki karnak legyen mit lehugyozni?

És még a játékszereiket is mi vesszük! Autó, pisztoly, sisak stb. És a vízköpő kocsi! Ami tömegoszlatásra szolgál. Ehhez képest, az első oszlatásnál felgyújtotta a tömeg. A tömegoszlató vizes autó, amint lángol a tömeg közepén. A lángoló locsolókocsi! Ha lenne bennünk humor, önirónia, akkor már ez lenne a címerünkben.

Az, akit, akárcsak minimális, jóízléssel ruháztak fel szerető szülei, gondos nevelői, jószándékú, idősebb barátai és legfőképpen jósorsa - mely, minden másnál fontosabb az emberi fejlődés szerencsés alakulásában ( Sors bona, nihil aliud!) -, nem iszik dobozos sört.

Bő évtizede már, hogy a 100 forintos érmét a dús képzeletű nép költőileg elnevezé horngyulának (sic!), merthogy kicsi, kétszínű és nem ér semmit. Frappáms indoklása ellenére, tapasztalatom szerint, az elnevezés nem tudott gyökeret ereszteni a honi folklórban. A sárga színű kétforintos az átkosban viszont minden indoklás, sőt épeszű magyarázat, néklkül vált életünk részévé "bélás" néven. A sors olykor igazságtalan! Még mélyebbre merülve a kádárista diktatúra bugyraiban idézzük fel a húszforintos bankó (igen, ilyen is volt, ámulj ifjúság!) hátoldalán található képet, melyen egy férfi volt látható, egyik magasra emelt kezében kalapács, a másikba ... Nem, nem sarló! A magyar heraldika és a búvopatakként rejtőzködő ámde hősies (és mint utólag megtudtuk, tömeges) ellenállás nagyobb dicsőségére: búzakalász. A férfi szinte pucér volt, szemérmét mindössze egy aláhulló lepel takarta. A népi humor nem is késlekedett leütni a magas labdát és megszületett az (egyébként eléggé gyöngécske) rigmus: Dolgoztunk, arattunk / mégis csupaszok maradtunk.

Mindebből látható, hogy bankóink és érméink nem csak fizetőeszközként, értékmérőként (közgazdászok, tovább!) vesznek részt nemzetünk életében.

Most tehát, érdeklődésünk górcsövét szögezzük egy pillanatra az új 200 forintos érme hátlapja tágyában az Indexen lezajlott szavazásra. Vizsgálódásunk nem lesz tanulságok nélküli.  Az első két helyezett: a Lánchíd illetve Michelle Wild. Vagyis, az Index olvasóinak két legnagyobb kisebbségét úgy is jellemezhetjük, hogy fantáziátlan, illetve kielégületlen.

A Lánchídra több szót nem is érdemes vesztegetni, hanem Wild kisasszony második helyét mégsem intézhetjük el annyival, hogy itt töpreng az éj nagy odva mélyén a nemi nyomor. Mert mi is a hölgy foglalkozása? Pornószínésznő. Vagyis kurva. Olyan, aki pénzért - a férfi szereplőnek ténylegesen, a nézőknek virtuálisan -bocsátja rendelkezésre a micsodáját. Virtuális vagina. Eddig ezzel nincs is semmi baj, tiszta üzlet, és bármely foglalkozást lehet jól is űzni. Hanem a hölgy eljátsza, hogy ami történik az neki jó! Tehát foglalkozásának nélkülözhetetlen, immanens része a permanens hazugság. Ha már az alhasi vérbőség vezérli az egerünket, legalább válasszunk valami szimpatikusabbat!. Mondjuk a kikapós menyecske szobrát, aki önként és önzetlenül örömöt ad és fogad el. Mert megérdemli!