- Édesapám, beszéljél már normálisan, mer’ kurvára nem értelek – reflektált nyelvileg (nyelvében él, meg ép testben épp hogy) kérdésem célzottja indokolatlan indulattal – verbális interakció verbális agresszióba vált mintegy – a szétázott kutyaszar (canis merga) barnás levében állva (mintha saját levében, gondoltam látható állapotától befolyásoltan, mely a legális kábítószer túlfogyasztásáról árulkodott, vagyis részeg) és illatfelheje nem törte meg a lábvíz keltette hangulatot; konkrétan hajazott egy ódon tengerParti, Nagy Lajos korabeli házra, minek szorgos takarító cselédei legkésőbb a mohácsi vész előtt felhagytak ez irányú serénykedésükkel; és a szinesztetikus hatás gyökerében gyilkolta meg (csírájában folytatom) a szemembe kiülni szándékozó – nagyapámtól, gróf grószfater, örökölt – jeges, arisztokratikus pillantásomat, mely időnként eluralja tekintetemet, bár bántó szándék nélkül, hiszen integráltam - ∫f(x)dx - magamba a dolgozó nép sajátos szubkultúráját, mert álmomban integrálok egy picit, de te egy primitív függvény vagy! – kívánkozott ki belőlem – még szerencse, hogy időben helyesbnek adva helyt, mert téged hívtalak segédül, lelki jelenlét!, hiszen megértelek én téged, Pesti Kornél, mikor a lét ürességét éled meg fejben, mint egy festmény nélküli keret, ami már csak fa, innen-onnan bunkó, sőt!; tán ittál, Tán dori, De je t’aime én téged valahol; valahol, de nem itt és most (hic et nunc), amit a nyájas olvasó (captatio benevolentiæ) is elfogad - mind tudjuk (nyájas olvasó + szerzőnk, egyszerű algebrai kifejezés), hogy nehéz a döntés, vagy az asztal, vagy mind, mi alatta van (der Tisch oder Alles), mik közé mégsem sikerült bekerülnöd, mint Fradinak az NB I-be, és most itt állsz (a lábadon alig-alig) a mentális és monetáris katasztrófák metszéspontjában (félig berúgni kidobott pénz, ámbár a félen jócskán túl) -, mert téged nem leng be a grammatikai báj (egészen más leng be, lásd fent) és nem találunk szavakat, vagy túl sokat találunk, körülvesznek a szavak, mint egy Nádas, amiben nincs szikla (Petrus), amire fölhágva kiláthatnánk célunk felé – a hágás iránti késztetés függvényének (múló) idő szerinti első deriváltja lassan negatívban, kókadozó függvény már, bár néha-néha különb s különb meglepetésekkel hálálja meg áldozatos asszonyszemélyek munkálkodását -; bár az talán nem túlzó elvárás lenne mégsem, hogy abszolváld „merre lelem?” kezdetű kérdésemet legalább töredékében (kleine Fische, gute Fische, de itt annyira kleine, hogy az már keine, és az a hiányzó l gyökeresen írja felül a hal mibenlétét: mintegy elhal), így olyan értelmezési vákuumba kerültél, mein Freund, amely lehetetlenné teszi, hogy megmond, hol az Andrássy út (ükpapával a főrendiházban, de akkor még nem út) és csak bolygok itt, mint egy hollandi, pedig hollandiul egy kurva szót sem, mert ha még úgy is, akkor már tényleg túl minden (ne túlozzunk:sok) határon, ezért szerénységem (hah!) balra el
...
http://bdk.blog.hu/2009/01/26/tompaszoglet