Anyai nagyszüleim Mezőkövesdiek voltak. Két visszatérő motívummal jellemezte a családi legendárium ezt a környéket: iszonyatos szegénység és gyönyörű népviselet.
A múlt század húszas-harmincas éveiről van szó. Sovány, kevésföldű vidék volt (most is az). A környező falvakból, de Mezőkövesdről is, vonatszám mentek gazdagabb tájakra zsellérnek a szegények. És nagyon sokan voltak szegények. Az iskolás gyerekeknek előbb kiadták a bizonyítványt, hogy mehessenek a szüleikkel. Az, hogy mit jelentette a zsellérsors, más forrásokból is ismerhető. Irodalmunk nem kevés nagyja szentelt a témának - vérmérséklete szerint – dühödt vagy keserű sorokat.
Elképesztő nyomort, embertelen életfeltételeket jelentett. Olyan életet, ahol a szó szoros értelmében fenyegetett az éhezés (na jó, az alultáplátság) Olyan életet, ahol a kitörés lehetőségének a reménye sem volt meg.
Egyrészről.
Gyönyörű – bár nekem nem nagyon tetsző -, rendkívül díszes és rendkívül drága(!) népviseletet. Persze relatíve drága, de akkor is! Az ország egyik legszegényebb vidékén, ahol rendszeresen előfordult, hogy sokaknak nem volt eleget enniük, komoly áldozatokat hoztak, évek munkáját és (nekik) nem kevés pénzt fektettek … A mibe is? Ha akarom népviselet, ha akarom rongyrázás. A gyomruk egyformán korgott, de kinézték a lyányt a körmenetből, ha nem volt rajta elég dísz, meg csat, meg rokolya, meg alsószoknya, meg hímzés, meg a fene tudja micsoda.
Másrészről.
Ha jobban belegondolok, a karácsonyra hitelből palzamatévét vásárló honfitársaink sajátos viszonya a pénzügyekhez nem előzmények nélkül való. Hagyományápolásról van itten alighanem szó. A hitelből urizáló, kártyázó, tükörbe lövöldöző dzsentri délceg, hányaveti bajuszpödrése éppúgy benne van, mint a hímzett pruszlikos, büszke matyó népviselet. Ez bizony nem a puritán, protestáns cívismódi. (A matyók hagyományosan katolikusok voltak. És a dzsentrik?) Az a cívismódi, ahol, anno, a zord városatyák törvényben írták elő, hogy az eladó lányok ruháján hány centi csipke lehet a templomban. Aki féktelen tollászkodásában újnyival szélesebbet merészelt, már mehetett is a szégyenpadra. Világcsúfjára az erkölcstelen! Közben meg otthon annyi arany volt a sifonérban, hogy lábon vették meg az ostromra készülő zsoldoshadakat.
Persze, azoknak a polgároknak volt miből, volt mire spórolni. Ha a matyó nem veszi meg a tizenhat alsószoknyát, mennyivel van beljebb? Ha Noszty Feri nem húzatja a cigánnyal, visszajön a családi birtok?
Egyszer élünk, legalább ennyi legyen!
Értem én és nem ítélkezem. Nem tisztem rangsort felállítani az életmódok között és nem is tudnék.
Csak eszembe jutott ez-az.
Néztem a feltámadási körmenetet és eszembe jutott, milyen meglepetéssel éltem meg első találkozásomat a puritán, protestáns vallásgyakorlattal.
Nem mondom, hogy egyenes út vezet a díszes barokk templomokból az eladósodáshoz. Hülyeség volna ilyet mondani. Hiszen az Egyesült Államok hagyományosan protestáns ország, oszt, hogy néznek ki!
Subprime válság, meg amit akartok. A gavallérok.
Egyszerűen csak volt hagyomány ilyen is, meg olyan is. Aztán felénk az ilyen győzött. Talán. Lehet, hogy ez a kellemesebb.
Egyszer élünk.
