Téma: Az alábbi interjúrészletben Spiró György, kortárs író az irodalomolvasás és az írás mai helyzetéről fejti ki véleményét.
„ A nyelvvel kapcsolatban különben az jut eszembe, hogy a magyar irodalom veszélyben van, mert rohamosan csökken az olvasók száma a fiatal generációkban. Régóta tanítok egyetemen, ott is látom. A baj az, hogy az általános iskolában nem szerettetik meg az olvasást a gyerekekkel. meggondolandó, nem kéne-e átírni egy csomó régi nagy magyar művet, például Jókai regényeit, hogy lehessen őket élvezni. A szavak felét a mai gyerekek nem értik.”
Érveljen a Spiró György által felvetett problémák mellett és/vagy ellen! Hivatkozzon olvasmányélményeire, olvasói tapasztalataira is!
Ecce:
E jeles napon matúrára rendeltetvén, a nagy feladat idegizgalma korai órán elrebbenté a nyugtalan álmot szemeimről s midőn a tavaszi illatokkal terhes bársonyos lég simogatása nyugtatá lelkem háborgását, legvadabb képzelgéseim sorában sem fordult elő, hogy ily hagymázas ideával kelljen birkóznom feladat gyanánt.
Legelébb is azt a gondolatot lobbantá föl elmém: tán duellumra kéne kihíni az eszme szülőjét; de féket vetettem az ifjúi hév szilaj paripáinak nyakába, eszembe véve; hisz aligha jőne ki őkelme, nem lévén nobilis férfiú. Mikor aztán elcsitult kicsinység lelkem háborgása; átlátám, hogy jó oka lehetett a jeles szerzőnek ezen szavakat kimondani s bár kétségtelen, hogy lelkében visszásan volt fordulva az eszmejárás: még az is lehet, hogy százpercentnyi nemes indulat vezérelte.
Íme a példa, hogy a balga ész mily infernális tévútra vezeté a jószándékot, mely eleddig is nem ritkán kövezé már ki az ily ösvényeket.
Mert legyen mégoly jeles, nagytudású is a ki a munkába belevág; legnagyobb hiátusán bizonnyal úrrá lenni nem tud: azon pedig, hogy nem ő a szerző. Mivel pedig e fogyatékosságot a teremtés rendjével egyazon úton legyőzetni nem látszik lehetségesnek, hogyan is lenne lehető akár csak halvány visszfényét is adni az ismételhetetlen emberi szellem és a kor – mely e szellemet nemzé s végső alakjára formálá – tünékeny összeolvadásának; mely, ahogy a témát, nemkevésbé annak formáját is meghatározá.
Másodrendjén pediglen jó okkal föltehető, hogy méltó férfiú e nemtelen feladatra pennáját bérben nem adja, hogy saját eszméi helyett mások remekeit öltöztesse divatos, cifra öltönyökbe. Ennek okán pedig maradnak, kik alacsony tehetségük korlátaitól kerítvén, némi forintokért nem átallnak ily feladatnak állni s kiknek munkájától jó reménnyel méltó eredményt aligha várhatnók.
Harmadrendjén, megfosztanánk honunk ifjait - kik nem tarták erős fáradtságnak deákul tanulni, a konjugációk, genusok, deklinációk és más ördöngös állapotok fáradalmait kersztülküzdeni - munkájuk édes gyümölcsétől. Mert van-e hasonlítható érzés, mint mikor virágos selyemkaftánban végigdőlök az atlasz ottománon, kezemben e remekművek egy darabjával és a fennkölt stíl végigfut elmémen és szívemen, mint a zongorán a rezgés, ha pajkos hangolója kalapácsával megüté? Szintúgy az áhítattól, mely a honleányok szeméből sugárzik, midőn homlokunkon e nemes darabok visszfénye dereng. Mely érzés vetélkedhet a kéjjel, mikor az így elbájolt delnő keblünkre hanyatlik? Ez az éleny, melynek fogytán a honfi kebel zihál s fuldoklásba kezd.
Mindezek okán jó reményben vagyunk, hogy szerzőnk, ki maga sincs híján a tehetségnek, hasonlatos konfúzus ötletek helyett nagy rezolúcióval forgatá majd jeles elődei munkáit és akkor színi játékát nem illeti oly címmel: Csirkefej; miután eszébe vevé, hogy az aprómarha corpusának nevezett része a fentebb stíl szabálya szerint: Baromfifő.
Jókai Móricz