Nem értem én ezt a nagy háborgást, ami mostanában (?) megy a bankárok jövedelme körül. Hogy sok. Persze, hogy sok! Minden munkahelyen abból jut, amivel dolgoznak. Az irodalmárnak könyvei vannak, a zenésznek kottái és az asztalos sem megy a szomszédba fáért. Van neki otthon. Aki egy borászatban dolgozik, kedvére ihat (tekintsünk most el az ittas munkavégzés problémakörétől).
Na és mivel dolgoznak a bankban? Pénzzel. Ott pénzből van sok, hát csurran-cseppen. Nyomtató lónak nem lehet bekötni a száját – tartja a népi bölcsesség. Ha a só lenne a fizetőeszköz, akkor a vén kecske lenne a státuszszimbólum és a sóbányászokat irigyelnénk.
Hogy nekünk már nem osztogatják olyan könnyű kézzel a pénzt? Az, hogy a borászok kedvükre ihatnak, nem jelenti, hogy-boldog-boldogtalant beinvitálnak a pincébe lerészegedni ingyért. Mert borászból kevés van, boldog-boldogtalanból meg sok. Főleg boldogtalanból.
Hogy nem érdemlik meg? Ugyan kérem! A zenészek időnként hamisan húzzák, az irodalmárok hülyeségeket írnak, az asztal néha billeg, a borászok meg időnként bicskanyitogató lőrét pancsolnak. A bankosok meg néhanap bedöntik a világgazdaságot. Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik! Nagyon is szorgos népekkel van dolgunk. Bár lettek volna kicsit lustábbak!
Azért, bánjunk óvatosan a fenti tetszetős analógiával. Elsősorban, mert az óvatosság a bölcsesség anyja, a siker pedig a bölcsesség gyermeke, tehát az óvatosság a siker nagymamája. Másodsorban, mert a fülészeknek sincs sok fülük. És akkor az urológusokról szót sem ejtettünk! Ők az élet nagy vesztesei!
